Kezdőlap

      • Híreink 2025-26

      •  

        KARÁCSONYI KONCERT

        December 18-án meghitten hangolódtunk a közelgő ünnepekre: Zsapka Zsolt és Madarász András karácsonyi koncertjét hallgathattuk meg a Szülői Szövetség jóvoltából. A csodálatos koncert alatt felcsendültek népzenék, megzenésített versek kortárs költők tollából, valamint ismert karácsonyi dalok is.

        Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCELet

         

        KARÁCSONYI MŰSOR

        December 17-én délután 15:00 órakor megtelt az iskola szépen feldíszített aulája szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonokkal, ismerősökkel. Gyermekeink izgatottan készülődtek a színfalak mögött, ráhangolódva az előadásra. Hagyományainkhoz híven kilencedikeseink vállalták a műsorvezetés szerepkörét. Nyul Rebeka és Geleta Attila vezettek végig minket az egyes osztályok, művészeti csoportok produkcióin. Kis Tündérvirágaink Lúdas Matyi igazságkövetelő történetét mutatták be. Az énekkar tagjainak ajkáról karácsonyi dalok zengtek. Az ötödik osztályosok egy kedves karácsonyi történetet jelenítettek meg az önzetlen szeretet fényéről. Hetedikeseink szép karácsonyi verseket, gondolatokat adtak át. Első és második osztályos tanulóink Záležák István tanító bácsi ritmusos dallamaira ropták a táncot. A nyolcadikosok ünnepi verses összeállítással készültek. A harmadik és negyedik osztályosok rénszarvastáncot jártak. Zsitva Angelika, kilencedik osztályos tanulónk furulyán játszott egy karácsonyi dallamot. A Napraforgó Néptánccsoport Betlehemest és moldvai körtáncokat mutatott be. A hatodikos lányok vidám modern táncot táncoltak karácsonyi dallamra. A műsor igazán sokszínű, szórakoztató és hangulatos volt. Köszönjük a pedagógusoknak az ötletes felkészítést, szorgalmas munkát!

        Köszönjük ezt a szép karácsonyi ajándékot!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCEQPM

         

        KARÁCSONYI ÜDVÖZLET A NAPKÖZISEKTŐL

        A családtagoknak írt üdvözlőlapokat sérült, tehetséges fiatalok festették. A képeslapok történeteit megismerve a borítékokba nemcsak a jókívánságot kerültek, hanem a segítségnyújtás fontosságának üzenete is. A postásnénink nagy örömmel fogadta, hogy a gyermekeink bátran, a szlovák tudásukat megmutatva adták fel a képeslapokat.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCEU2e

        NYITNIKÉK ÓVODA

        Szeretetteljes, meghitt ünnepeket kívánunk minden családnak! Legyen a karácsony napja tele mosollyal, csodával és együtt töltött pillanatokkal. Köszönjük az egész éves támogatást, a sok közös élményt és az együttműködést! Ezúton szeretnénk hálásan megköszönni a Rákóczi Szövetségnek, a COOP Jednotának, Melinda Pupáknak és egy jószívű támogatónknak, hogy karácsonyi ajándékaikkal🎁 örömet szereztek óvodánk gyermekeinek.A meglepetések sok mosolyt, izgalmat és felejthetetlen pillanatokat hoztak a gyerekek számára.

        Áldott,békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet!

        Lehet, hogy egy kép erről: karácsonyfa és szöveg

         

        VIRÁGKÖTÉSZETI VERSENY ÓGYALLÁN

        Karácsonyváró, ünnepi hangulatú versenyen vettek részt tanulóink Ógyallán 2025. december 15- én.Hagyományosan minden évben itt zajlik a járási virágkötészeti verseny a Kiskertészek Járási Szervezete rendezésében.A versenyen10 iskola képviseltette magát.A tanulók feladata karácsonyi asztali dísz elkészítése volt, melyre két óra állt rendelkezésükre.A hazulról hozott,természetes alapanyagokból szebbnél szebb alkotások születtek.Az értékeléskor a zsűri a kreativitást külön kiemelte.Iskolánkat 4 tanuló képviselte:Zahorcsek Zoé 7.osztályos,Rancsó Nikolett,Újhelyi Dóra és Nyul Rebeka 9.osztályos tanulók.Idén a zsűri nem osztott helyezéseket,hanem a legszebb munkákat díjazta.Tanulóink közül Nyul Rebeka munkája lett díjazott.Minden versenyző ajándékban részesült.Gratulálunk diákjainknak!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCEgxE

         

        HOL VOLT HOL NEM VOLT

        Ebben az iskolaévben is megrendezésre került a HOL VOLT, HOL NEM VOLT rajzverseny, melynek témája „Mesék Mátyás királyról“. Tanulóink a járási és kerületi fordulón is sikeresen szerepeltek.

        Díjazottaink:

        Prohászka Viktória- járási 2. hely, kerületi 1. hely

        Szetei Olivér- járási 2.hely, kerületi külön díj

        Pinke Kornél- járási 2.hely, kerületi külön díj

        Bencsík Lea és Pozsonyi Dia elismerő oklevélben részesültek.

        A verseny díjazottjainak gratulálunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCEppu

         

        ÉNEKLŐ KARÁCSONYFA

        Tanulóinkkal december 16-án, kedden este Komáromban jártunk a Klapka téren az éneklő karácsonyfánál. Két csoporttal érkeztünk. Elsőként a néptáncosok léptek fel, majd utána iskolánk énekkara adott elő egy kis csokrot a karácsonyi dalokból. Nagyon jól sikerült a fellépés. Élményekkel teli érkeztünk meg Perbetére. A gyerekek ajándékként részt vehettek az Erődben kiállított fényjátékon. Elmondásuk alapján remélik, hogy jövőre ismét tészt vehetnek ezen az eseményen!

        Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCE7qq

         

        LAPOZZ BELE!

        Megjelent az iskolaújság karácsonyi száma.

        Hivatkozás: https://online.pubhtml5.com/bvzi/sosv/

        Iskolaujsag_2025_karacsony.pdf

         

        A NAPRAFORGÓ NÉPTÁNCEGYÜTTES KARÁCSONYI MŰSORA

        Isten küldte földre, égi szeretet

        Menny és föld ura az, ki ma született,

        Menny és föld urának istálló jutott,

        S ő az egész földnek megváltást hozott.

        Az adventi gyertyák meggyújtásával vette kezdetét a Napraforgó Néptáncegyüttes egész estés karácsonyi műsora. Az alkalomra 2025. december 13-án került sor a magyar alapiskola aulájában.  A  néptáncegyüttes mintegy ajándékként adja át karácsonyi műsorát a néptáncot, népzenét kedvelő közönségnek és a szülőknek. A  Menny és föld ura az, ki ma született...  szerkesztett műsorban helyet kaptak a népénekek, a kicsik karácsonyi köszöntője, a betlehemezés és regölés szokása is. Mindezeket táncokkal kiegészítve, ahol a bodrogközi és moldvai táncokat a gyermekek, a  szatmári  és jobbágytelki táncokat pedig a felnőttek előadásában láthatott a közönség. A táncházak hangulatát megidézve széki táncokat táncoltak kicsik és nagyok. A műsor lezárásaként  a közönséggel együtt énekeltük:  Dicsőség mennyben az Istennek!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCDX7y

         

        VENDÉGEK A GÚTAI GYERMEKOTTHONBÓL

        Perbetén jártak a gútai gyermekotthon gyermekei. Szívesen tettünk eleget a szervezők meghívásának. Alapiskolánk 5. osztályos tanulója, Pinke Kornél és a 8. osztályos Kovačič Tímea énekeltek, a 6. osztály tanulói pedig modern táncot adtak elő a rendezvényen.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCDQxo

         

        RAJZVERSENY - EREDMÉNYHIRDETÉS

        A X. Hol volt, hol nem volt… mesefesztivál járási képzőművészeti verseny ünnepélyes eredményhirdetése a Mariánum Egyházi Iskolaközpont aulájában.

        Tiana gratulálunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCE1TT

         

        ADVENTI KONCERT

        A Napraforgó Óvoda meghívására az 1-4. osztályos tanulók részesei lehettek a Lélekmorzsák - Drenyovszky Péter és Barátai adventi koncertjén. Köszönjük szépen az élményt!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCDSPz

         

        ANGOL NYELVI OLIMPIÁSZ

        Az angol nyelvi olimpiász iskolai fordulóján tanulóink sikeresen helytálltak. Mindannyiuknak szeretettel gratulálunk! Bartos Bálint és Hegedüs Zsombor 2026 januárjában Komáromban a járási fordulóban képviselik iskolánkat. Sok sikert kívánunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCE1Dz

         

        VENDÉGÜNK VOLT TÁNCZOS GERGŐ

        A napközis foglalkozásaink során igyekszünk ráirányítani a gyerekek figyelmét a sport fontosságára is. Vendégül láttuk a Kürti Alapiskola 5. osztályos tanulóját, Tánczos Gergőt, aki már négy éve űzi sikeresen a legismertebb küzdősportot, a karatet. A rövid bemutatóhoz a gyerekek is csatlakoztak. Elismerően hallgatták Gergőt, aki a saját korcsoportjában a szlovák bajnokság ezüstérmét és a világbajnokság 5. helyezését tudhatja magáénak!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCDgB2

         

        MIKULÁS AZ ÓVODÁBAN

        Mikulás, Mikulás kedves Mikulás. Gyere már - gyere már minden gyerek vár...Köszönjük a Mikulásnak, hogy idén is örömet hozott a gyerekeknek! És köszönjük mindazoknak -óvodakonyha, Florian Bea, Perbetei Szülői Szövetség, Melinda Pupák -,akik hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekeknek örömet szerezhessünk a Mikulás-csomaggal.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCDXfe

         

        MIKULÁS AZ ISKOLÁBAN

        December 5-én, pénteken iskolánkba ellátogatott a Mikulás, hogy megajándékozza a tanulókat.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCD668

         

        LÚDAS MATYI

        Kis Tündérvirágaink premier előadására került sor. Meséjük eljátszása több ízben is betegség miatt elmaradt. Először mutatták be tehát a Lúdas Matyit december 5-én Szentpéteren. A történet szinte mindenki számára ismert. Döbrögi uraság a törvényre tanítja, s megvereti Matyit. De ő ne marad adósa, s ahogy három a magyar igazság, úgy háromszor veri vissza ezt Lúdas Matyi a földesúron. Kis színjátszóink remekül szerepeltek, a mese a színpadon életre kelt.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCD8kv

         

        ADVENT AZ ÓVODÁBAN

        Megkezdődött az adventi időszak, amikor minden nap egy kicsit közelebb kerülünk a karácsony csodájához. Az óvodában ilyenkor még több a mosoly, a szeretet és a közös élmény. Minden reggel együtt gyújtjuk meg az adventi gyertyát, énekelünk, mesét hallgatunk, és apró meglepetések is várnak a gyerekekre.

        Az advent arról szól, hogy figyelünk egymásra, segítünk, kedvesek vagyunk, és együtt készülünk az ünnepre. Reméljük, sok szép pillanatot élünk át együtt, és a sok-sok csillogó dísz, fény és alkotás mind hozzájárul majd a karácsony varázsához.

        Ellátogattunk az iskolába az adventi koszorúhoz is. Az igazgató úr néhány kedves gondolattal elmondta nekünk az advent jelentését és azt, hogy miért fontos ez az időszak. Az énekkar meghitt karácsonyi énekeket adott elő, amelyek még ünnepibbé tették a hangulatot.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCDcKo

         

        ADVENT

        Advent a várakozás, a készülődés ideje. Karácsony előtt négy héttel kezdődik, s minden vasárnapján gyertyát gyújtunk. Az iskola udvarán is díszlik egy szép adventi koszorú az első meggyújtott gyertyával, amely köré összegyűltünk mind, iskolások, óvodások, pedagógusok, alkalmazottak, hogy egy kicsit elcsendesedjünk. Énekkarosaink egy karácsonyváró énekkel kezdték kis összejövetelünket, az igazgató bácsi az ünnep jelentőségéről beszélt, majd közös énekkel zártuk ezt a meghitt alkalmat.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCD87P

         

        ADVENTI KOSZORÚK

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCD8aL

         

        KEDVES SZÜLŐK ÉS TÁMOGATÓK!

        Köszönjük, hogy idén is segítettétek és támogattátok óvodánkat a perbetei karácsonyi vásáron! A közös összefogásnak és a felajánlásoknak köszönhetően új élményeket teremthetünk a gyerekeknek.

        Köszönjük a szülők segítségét🙏 Patrícia Gábor , Réka Kis Petik , Melinda Pupák 🎄a felajánlásokat, a közös készülődést, a vásárlásokat és azt a sok szeretetet, amit kaptunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/p/2rJp3H6

         

        ADVENTI VÁSÁR

        Idén is részt vesz óvodánk az adventi vásáron, ahol sok szeretettel és lelkesedéssel készült kézműves portékákkal várunk mindenkit. A bevételt teljes egészében az óvodásaink programjaira és fejlesztésére fordítjuk. Ha tehetitek, látogassatok ki, támogassátok a kicsiket – akár egy kedves vásárfiával, akár csak a jelenlétetekkel! Köszönjük, hogy együtt tehetjük szebbé az ünnepet a gyerekeknek!

        Hivatkozás: https://flic.kr/p/2rJiwGd

         

        MESEFESZTIVÁL

        A X. Hol volt, hol nem volt mesefesztivál járási képzőművészeti versenye sikeresen lezajlott.

        Kis óvodásunk, Galanžár Tiana elismerő oklevelet kapott! Szívből gratulálunk! 

        Hivatkozás: https://flic.kr/p/2rJphVW

         

        KARÁCSONYI VÁSÁR PERBETÉN

        Iskolánk részt vett a község által szervezett karácsonyi vásáron. Énekkarunk csengő énekszóval, karácsonyidéző dallamokkal köszöntötte a térre érkező Mikulást. Pinke Kornél ajkán is karácsonyi dal csendült. Kilencedikeseink pedig a zord hidegben forrócsokit, teát, aprósüteményt kínáltak, árusítottak.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCCxv3

         

        TÜNDÉRVIRÁGOK A MESEFESZTIVÁLON

        Színjátszóink sikeresen szerepeltek a szentpéteri Mesefesztiválon a Made in Hungária című musicallel.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCCtMW

         

        VÁRAKOZÁS ÖRÖMMEL 

        Az advent a karácsony előtti időszak, amikor lelkileg készülünk Jézus születésére. A gyerekekkel együtt készültünk erre az időszakra: díszeket alkottunk, beszélgettünk az advent jelentéséről és a várakozás öröméről. Négy héten át gyújtjuk meg a gyertyákat az adventi koszorún, az első adventi vasárnap pedig november 30-án lesz. Az advent a békéről, a szeretetről és az egymás felé fordulásról szól.

        Áldott adventi várakozást kíván a napközis csoport!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCCnjs

         

        ÉLMÉNYPEDAGÓGIA - BÁLINT ZSUZSANNA

        Hazánk egyetlen magyar nyelvű szakmai folyóirata, a KATEDRA hasábjain jelent meg az ,, Élménypedagógiával az olvasóvá nevelés útján" című írás Bálint Zsuzsanna nevelőnő tollából. A cikk betekintést enged az iskola pedagógusainak az élménypedagógia módszerével történő oktatói, nevelői munkájába. A teljes írást, a digitális formában, kéthavonta megjelenő folyóirat aktuális számában itt olvashatják el:https://katedra.sk/folyoirat/xxxiii_03-04_15

        Hivatkozás: https://flic.kr/p/2rJb48r

         

        INNOVÁCIÓS KÉPZÉS

        Ma, kedden az innovációs képzésünk utolsó találkozóját tartottuk Tóth Gábor vezetésével. Értékelési formákról, módszerekről tanultunk az új iskolai reform fényében. Ezzel az 50 órás képzésünk az utolsó fázisához ért, amely majd vizsgával végződik. További jó munkát és sok sikert kívánunk a madari kollégáknak is, akik velünk együtt képezték magukat!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCCqjp

         

        IFJÚ SZÍVEK TÁNCSZÍNHÁZ

        November 18-án az Ifjú Szivek Táncszínház 25 éves jubileumi előadásán vett részt az 5-9 évfolyam az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, Komáromban. Az elmúlt negyedszázad legsikeresebb koreográfiáiból láthattunk összeállítást. Különféle táncokkal ismerkedtünk meg: csárdással, forgatóssal, legényessel és karikázóssal. Egy színvonalas produkciót láthattunk, tele tánccal, zenével, hangszeres kísérettel. Reméljük, sok tanuló kedve megjött a néptánchoz és erősíteni fogják iskolánk néptáncegyüttesét!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCCh2L

         

        ERASMUS +
        Innovatív módszerek a tudományok és nyelvek oktatásában

        Erdély 1. nap

        November 16-án reggel fél hatkor útnak indultunk Erdélybe. 13 óra utazás után szerencsésen megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre, ahol tanárokból álló fogadóbizottság várt minket. Üdvözlésként a csodaszarvas legendájával megrajzolt kenyeret kaptunk.

        Két mobilitást teljesítünk. A tanulói mobilitásban 8 tanuló 2 kísérő pedagógussal vesz részt, a pedagógusi mobilitásban 2 tanító tanítási órákat látogat a megadott témában.

        November 17-én, hétfőn megkezdődött a programunk. Reggel a Gidófalvi Czetz János Általános Iskolába látogattunk. Az iskola tanulói és pedagógusai a tornateremben fogadtak bennünket, majd Zsigmond Réka igazgatónő köszöntése után a 7. és 8. osztályos tanulók üdvözölték diákjainkat. Az alsó tagozatosok énekkel készültek a fogadásunkra. Megható pillanat volt. Ezután tanulóink megismerkedtek vendéglátóikkal. Méhészeti előadás következett, amely során Zümmögő kismesterek címet szereztünk. Az előadást egy méhész tartotta szemléltető eszközökkel, kisfilmekkel színesítve. Rendhagyó kémiaóra következett, amely során a vizes oldatok kémhatásával (amelyet a tanárnő kísérlettel is szemléltetett) és Kovászna megye borvizeivel (ásványvizek) ismerkedtek meg,. Tanulóink aktívan részt vettek az órán.

        A tanítói mobilitás tagjai az előkészítő csoportban játékos módszerrel való kreatív nyelvtanítást, valamint a negyedik osztályban a tudományok témakörében interaktív tananyaggal, kvíz alkalmazásával, játékos formában történő oktatást láthattak.

        Délután kultúrális programunk volt, városnézésen vettünk részt, Sepsiszentgyörgy nevezetességeit tekinthettük meg.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCB8Wc

        2. nap:

        Vendégfogadó gidófalvi iskolánk túláradó szeretettel vett körül ma is bennünket. Reggel kedvesen fogadtak mind a tanárok, mind a gyerekek, majd a vallásóra keretében a Kett-pedagógia módszerét használva csodálatos padlóképet alkottak a tanulók a pedagógusokkal együtt a helyi gyerekekkel szépen együttműködve. Lélekemelő foglalkozás volt, ahol „megszólaltak” a színek, a hangok, az illatok, a gyógy- és fűszernövények. Ezt követően is közös programok vártak ránk. A gazdag ismereteket közlő történelemóra keretében megismerkedtünk az iskola névadójával, Czetz János tábornokkal, majd a szomszédos falu tájházát tekinthettük meg, ahol egy gazdag helyi néprajzi gyűjtemény tárult a szemünk elé. Ebéd után a Kós Károly tervezésű, közelmúltban felújított Székely Nemzeti Múzeum interaktív tárlatai hatottak ránk lebilincselően, a vacsora után pedig a sepsiszentgyörgyi református vártemplom kántora fogadott bennünket, ismertetve a város legrégebbi épületének történetét, s nagy örömünkre megszólaltatta az 550 sípos orgonát, majd felmehettünk a toronyba is, ahol megnézhettük a 4 harangot, s az elénk táruló esti városi panorámát. Páratlan élmény volt! A nap legkedvesebb pontja a sok-sok maradandó élmény között mégis este következett be, amikor Rebekát köszöntöttük 15. születésnapja alkalmából.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCBBXn

        3. nap:

        Lendületesen indult a napunk, hiszen egy valóban innovatív módszert ismerhettünk meg a tornatermi zenés-énekes interaktív foglalkozás alatt, melybe ezúttal velünk együtt az egész helyi iskola bekapcsolódott. Az ausztrál Superar módszer oktatói játékosan, s nagyon eredményesen tanították, fejlesztették a gyerekeket, amit mindannyian nagyon élveztek. Rendhagyó kémiaóra következett, melyen a gidófalvi „Madárlátta” pékségbe látogattunk el vendéglátóinkkal, s végigkísérhettük a kenyér útját a dagasztás, kimérés, táblázás, hajtogatás, kemencébe vetés, kiszedés, reszelés, hűlés, szeletelés, csomagolás folyamatán keresztül, s a végén meg is kóstolhattuk az ajándékba kapott friss, ropogós, aranybarna, napsütötte búzából készült mindennapi kenyeret. Mindenkinek nagyon ízlett! Siettünk az iskolába, hiszen vissza kellett érnünk a sok humorral fűszerezett biológiaórára, mely igen érdekes volt, hiszen a kapcsolatteremtő életműködésekről és a kromoszómák számbeli eltéréseiről tanultunk. Ezt egy érzelemfókuszú, együttműködésre serkentő, oldott hangulatú iskolapszichológiai foglalkozás követte, melyen mindannyian felszabadultan és örömmel vettünk részt. Ezzel párhuzamosan a képzésen résztvevő pedagógusaink megtekinthettek egy hullámos papagáj tananyagát kooperatív módon feldolgozó tanórát. Valamint betekintést nyerhettek a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek nyelvfejlesztésébe. Délután a Székelyföldi Vadászati Múzeum felfedezésre váró termeiben ismeretterjesztő, interaktív elemekkel kiegészített előadás, hanginstalláció, tematikus kisfilm, valamint életnagyságú diorámák és gazdag anyagú, látványos vadgazdagság tárult elénk. A Kárpát-kanyarban fellelhető élőlények után az afrikai szavannák élővilágát is megismerhettük. A medvebarlang megtekintése mellett a ritka és különleges, világranglista-szintű trófeák is emlékezetesek maradnak számunkra, ahogy a mai élménygazdag nap is. Köszönjük vendéglátó iskolánk gondoskodó szeretetét!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCBN6N

        4. nap:

        Tanulmányi utunk 4. napján is kisbuszunkkal indultunk el Gidófalvára. A kooperatív problémamegoldó feladat során a gyerekek nemcsak matematikai tudásukról, hanem rátermettségükről is számot adtak. Az 50 perces izgalmas, szórakoztatóan versenyszerű, ugyanakkor motiváló és dinamikus angolórán a tanulók a mobiltelefonjaik használatával tanultak a látványos és gyors Kahoot! online platformon végzett játékos feladatok gyakorlása által. A pedagógusok óralátogatása ma a gidófalvi iskolához tartozó Angyalos településen működő kisiskolában valósult meg. Összevont osztályban láthattak idegen nyelvi oktatást a gopo módszer segítségével, amely röviden annyit tesz, hogy nem szólal meg a tanító néni anyanyelven, gesztikulációt, mimikát használ. Ezután látogatást tettek a fotosi óvodában, amely szintén a gidófalvi iskolához tartozik. A szomszédos Étfalván a helyi lelkipásztor először a méhészetét mutatta meg, s ezzel a hétfői elmélet a gyakorlatban realizálódott. Igazi ritkaságként az 1848/49-es szabadságharc zászlaját is megmutatta a református templomban, majd mindannyiunkat szívesen látott a terített asztal körül, végül saját készítésű mézzel ajándékozott meg bennünket. Utána a gidófalvi erődtemplom gyönyörű freskóiban gyönyörködhettünk a rendhagyó vallásóra keretében. A Czetz János-emlékszoba megtekintése után megebédeltünk, délután pedig kisvonattal Sugásfürdőre utaztunk vendéglátóink társaságában. Az őszi erdő hangulata, valamint az új látogatóközpontban látható kiállítás Székelyföld élővilágát mutatta be. Az interaktív táblákon megjelenített rét, erdő, vízpart, tőzegláp természetközelivé tette a gyerekek számára az érdekes és könnyen befogadható információkat a sokféle növény- és állatfajról. A Rókavár bejárása után megkóstolhattuk a borvizet, hiszen szénsavas-vasas ásványvízforrás is található a nagyon szép, csendes erdős területen. Jó látni, ahogy az erdélyi és felvidéki gyerekek között napról-napra szép barátságok születnek, erősödnek. Fáradtan, de boldogan értünk vissza a szálláshelyünkre.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCBDmL

        5. nap:

        Kényelmes, zárt túracipő, réteges öltözet, víz, gyönyörű időjárás, lelkes túrázók. Ma mindez megvolt ahhoz, hogy tanulmányi kirándulásunk kitűnő közösségi élmény legyen mind az erdélyi, mind a felvidéki tanulóknak és kísérő pedagógusaiknak. Bálványosfürdőre, jobban mondva a Kárpát-kanyar legdélibb pontján található Csomád-hegységbe utaztunk, ahol terepgyakorlatunk meglepetéssel kezdődött. Először megtudtuk, hogy ezen a hegyen található az egyik legfiatalabb vulkán, de megnyugtatásunkra az is kiderült, hogy kb. 30 000 éve nem tört ki, ám markáns illatú vulkanikus gázok, vagyis szén-dioxid és kéngáz törnek fel a földből, amit gyakran éreztünk is a túránk során. Aztán megdöbbentünk, és bevalljuk, kicsit meg is ijedtünk, amikor túravezetőnk elmondta, hogy azon a környéken mintegy 200-300 medve él, amelyek még nem alszanak téli álmot. Megnőtt a biztonságérzetünk, mihelyt megtudtuk, hogy van nála síp, sokkoló és spray is, és mivel sokan vagyunk, ennél fogva hangosak is, így nincs okunk a félelemre. Igaza lett: medvével nem találkoztunk, ám egy friss bal mellső lábnyomot láttunk a nedves talajon. Nehezen, csúszva-kapaszkodva indultunk el, hiszen az esőzések, az elolvadt hó és a fakitermelésben dolgozó hatalmas gépjárművek miatt sártengerré változott túraútvonalunk első szakasza. Utána járhatóbb lett az ösvény, így könnyebben haladtunk még a meredekebb szakaszokon is. A Büdös-hegyen található tőzeglápoknál havas táj fogadott bennünket. A gázbuborékoktól bugyborékoló tavacskákból talaj- és vízmintát vettünk és vizsgáltunk meg, majd nehezebb terepviszonyok után jutottunk el a Büdös-barlanghoz, ahol két kémiai kísérlet szemtanúi lehettünk, majd rövid időre óvatosan be is mehettünk a szúrós szagú barlangba. A mintegy 6 órás túra alatt kb. 200 m-es szintkülönbséggel birkóztunk meg, majd kellemesen elfáradva az Apor-lányok Feredőjénél ért véget a terepgyakorlatunk. Sokak számára a komfortzónájukon kívül eső, de nagyszerű élmény volt. Köszönjük!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCBNfR

        HAZATÉRÉS

        Érdekfeszítő, izgalmas, tanulságos programunk befejeződött. Sokat tanultunk a hét során. Tanulóink nemcsak láthatták, de részt is vehettek fogadóiskolánk tanítási óráin, fejlesztve jártasságukat nagyrészt a tudományok, de más tárgyak terén is. A pedagógusok a módszerek, tanítási formák használatában gazdagították tudásukat olyan ismeretekkel, amelyeket alkalmazhatnak további munkájuk során. Betekintést nyerhettünk az erélyi emberek életmódjába, kultúrájába. Élvezhettük vendéglátóink csodálatos vendégszeretetét. Köszönjük a Czetz János Általános Iskola igazgatónőjének, ZSIGMOND RÉKÁNAK, hogy fogadott bennünket és biztosította számunkra a programot, valamint a pedagógusoknak, hogy megosztották velünk tapasztalataikat! November 22-én reggel sok gyönyörű élménnyel gazdagodva indultunk haza. Utunkat az IBIZATOURS biztosította. Köszönjük Laci bácsinak, hogy biztonságban hazaszállított minket!

        Az ERASMUS lehetőség. Lehetőség tudásunk gyarapítására, más emberek, népek, országok megismerésére, utazásra, kapcsolatteremtésre.

        Köszönjük a lehetőséget!

        Hivatkozás: https://flic.kr/p/2rH2ZN6

         

        JÓKAI 200

        Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából a Csemadok Perbetei Alapszervezete megszervezte a Jókai 200 című emlékestet.

        Prof. Dr. Csorba László történész, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója előadásában a közönség betekintést nyerhetett Jókai Mór életébe és munkásságába.

        Az Egyesített Alapiskola folyosóját két értékes kiállítás is díszítette: A Helios Fotóklub Mesélő fotográfiák- Jókai 200 című kiállítása mellett megtekinthető volt az Egyesített Alapiskola tanulói alkotásaiból és az Ógyallai Művészeti Alapiskola tanulói munkáiból készített gyűjtemény. A tanulók Jókai műveiből merítettek ötleteket. Szebbnél szebb rajzok, festmények születtek. Büszkék vagyunk ügyes kezű és a kultúra iránt érdeklődő növendékeinkre.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCB8Z3

         

        MÁRTON NAP AZ ISKOLAI KLUBBAN

        Szent Márton temetésének emléknapjához, november 11-hez sok népszokás kapcsolódik, köztük a lámpás felvonulás is. Mi is elkészítettük a Márton-napi lámpásainkat, amiket otthonaink bejáratához függesztettünk ki. A hiedelem szerint a lámpások a jó cselekedetek fényét juttatjàk el az emberekhez, utat mutatnak a sötétben, valamint a közösség összetartását hivatottak jelképezni.

        Ápoljuk és adjuk tovább ezt a kedves népszokásunkat is!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCBeMo

         

        SZÍNHÁZBAN JÁRTUNK

        A héten kedden egy különleges nap volt az alsó tagozat számára: lehetőségünk nyílt A legdrágább kincs című zenés mesejáték megtekintésére, amelyet a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban nézhettünk meg.

        A darab egy szívhez szóló, zenében és humorban gazdag történet a szeretetről. A történet elbűvölte a gyerekeket, megnevettette őket, és közben finoman megérintette a szívüket – emlékeztetve arra, hogy a legnagyobb értékek bennünk és egymásban lakoznak.

        Kissé fáradtan tértünk haza, de reméljük, hogy mindenki átvette, amit az előadás üzent nekünk! Alsósaink már várják a következő előadást!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCB9K7

         

        RÁKÓCZI ÖSZTÖNDÍJÁTADÁS

        November 12-én került sor a Rákóczi Szövetség támogatásának átadására. PaedDr.Becse Norbert, iskolánk igazgatója üdvözölte vendégeinket, Szenczi Borbála gazdasági igazgatót, Dr. Fazekas Kristóf digitális folyamatokért felelős munkatársat, valamint Varga Annát, a Komárom és Vidéke Célalap vezetőjét. Diákjaink is készültek az alkalomra, Szabó Lilla 8.osztályos tanuló verssel, valamint az első osztályosok egy kis műsorral kedveskedtek vendégeinknek és a megjelent szülőknek, nagyszülőknek. Majd átvehették az ösztöndíjakat.

        Köszönjük szépen!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCBiAw

         

        SZŐGYÉNI REGIONÁLIS MATEMATIKAVERSENY

        November 12. –én kilencedik alkalommal került megrendezésre a Szőgyéni Regionális matematikaverseny. A versenybe a régió 9 iskolája kapcsolódott be közel 40 tanulóval. Iskolánkat az 5. osztályból Pinke Kornél képviselte, aki 1. helyezést ért el és elnyerte a vándorkupát. 7.osztályból Bartoš Bálint(12.hely), Gallai Viktor (18.) és Kovács Márk (8. hely) képviselték iskolánkat. Az elért eredményekhez gratulálunk a tanulóknak pedig további sikert kívánunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCB9du

         

        UTAZZ VELÜNK A DÍNÓK FÖLDJÉRE!

        Az őskor és a dinoszauruszok mesébe illő világa minden gyermeket lenyűgöz . Az iskola taneszközei ( csontvázak, lenyomatok, kőzetek) segítségével megismertük a régészek munkáját és visszarepültünk a dínók világába. Készítettünk őskori lenyomatokat kagylókból, játszottunk egy térbeli puzzleval. Lufikból keltek életre a kedvenc ősállataink és rajzoltunk dínós fejpántokat, hogy egy kis mozgás közben belebújhassunk a dínókölykök bőrébe.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCBeYa

         

        CSILIZ MENTI NÉPMESEMONDÓ ÉS NÉPDALÉNEKLŐ FESZTIVÁL

        November 7-én, pénteken egy napsütéses őszi napon vettünk részt a Csiliz Menti Népmesemondó és Népdaléneklő Fesztiválon. Iskolánkat Pinke Kornél képviselte. Volt mesemondás, énekszó, kézműveskedés. Kornél bronzminősítést szerzett. Kissé fáradtan, de sok tapasztalattal jöttünk haza, Perbetére. Jövőre ismét megpróbáljuk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/p/2rEt8yf

         

        MOZOGNI JÓ!

         

        TÜNDÉRVIRÁGOK

        Színjátszóink készülnek a szentpéteri Mesefesztiválra.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCzqEs

         

         

        A NAPKÖZIBEN MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI

        Az iskolaudvar kedves kis lakói a piros-fekete bogarak, a bodobácsok. Ezek az apróságok és a gyerekek érdeklődése adta az ötletet az egyik délutáni foglalkozásunkhoz. Megismertük a mikroszkóp működését, amiben segítségünkre volt egy idősebb napközis tanuló. Miután megnéztük milyenek a bogarak magyításban, mi is elkészítettük a saját bodobácsainkat. Igazán látványos díszei lettek az osztálynak!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCzqB1

         

        NYITNIKÉK ÓVODA - RAJZVERSENY

        Gratulálunk Nikker Jázminnak! A Szentpéteri Kossányi-Napok keretében megrendezett Kossányi rajzversenyen díjazott lett! A verseny témája a „Piroska és a farkas” volt, amelyet Jázmin gyönyörűen és kreatívan jelenített meg. Nagyon büszkék vagyunk rá!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCyAYK

         

        NYITNIKÉK ÓVODA - MUFFINSÜTÉS

        A kis csapat almás muffint sütött – igazi élmény volt A gyerekek játékos formában tanulhatták meg, hogyan készül egy finom és egészséges sütemény. Közben gyakorolták a kézügyességet, az együttműködést és a türelmet, miközben figyelték, hogyan változnak az alapanyagok a sütés során. A végén mindenki büszkén kóstolta meg a saját kezűleg készített muffint!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCyDg7

         

        NYITNIKÉK ÓVODA - UTAZÓ MINI-KRESZ PARK

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCyBks

         

        NYITNIKÉK ÓVODA - "A NAGY NÉPMESEKIHÍVÁS"- 2025

        A népmesék varázslatos világába kalandoztunk– meséltünk, játszottunk. Igazán élménydús napokat töltöttünk együtt, miközben a mesék hősei megtanítottak bennünket a jóságra, bátorságra és segítőkészségre. Köszönjük szépen Dóczi Ilona!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCyAUw

         

        KOSSÁNYI JÓZSEF SZAVALÓVERSENY

        Iskolánk baráti viszonyt ápol több környékbeli iskolával is, ilyen a szentpéteri Kossányi József Alapiskola is. Ha tudunk, kölcsönösen látogatást teszünk egymás rendezvényein. Ilyenkor, októberben szokták megrendezni a Kossányi-hetet, amelynek keretén belül a Kossányi József Szavalóversenyt is. Idén is október 23-án részt vehettünk ezen a szavalóversenyen. A megmérettetés 5 kategóriában zajlott. Tőlünk öt tanuló képviselte iskolánkat, Zálezák Gréta, Tornóczi Bíborka a második osztályból, Pinke Kornél az ötödikből, a hetedikből Zahorcsek Zoé, a nyolcadik osztályból pedig Szabó Lilla. Szép eredmények születtek, Bíborka és Zoé ezüst-, Gréta pedig aranysávos minősítést szerzett. Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak, és további szép sikereket kívánunk!

        A szentpéterieknek köszönjük a meghívást. A jó hangulatú verseny után szép élményekkel tértek haza a gyerekek! Jövőre is megpróbáljuk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCyASY

         

        JÓ MÓKA A JÓGA!

        A kisgyermekek értékrendjét a mese alakítja, így a mozgásos feladatok összeállításakor nagy hangsúlyt fektetünk az adott óra mesekeretére. Középpontban a mozgás áll, de minden pillanatát átszövi a játékosság és a gyerekek figyelmét igénylő mese. Az egyszerű állatutánzó mozgáselemek segítenek a bizalom, az összpontosítás, a nagymozgás, vagy akár az érzelmi megnyilvánulások fejlődésében.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCyD8g

         

        HARMOS KÁROLY ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT

        A XVIII. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázaton, amelyet az előző iskolai évben hirdettek meg, Ferusz Emily rajzát "kiemelkedő alkotásként" értékelték és beválasztották a kiállítás anyagába, amely megtekinthető október 30-ig Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. Felkészítője az óvodában Balla Piroska óvónéni volt. GRATULÁLUNK!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCyGYD

         

         

        NYITRA MEGYEI TÁMOGATÁS

        Iskolánk a Nyitra megye által kiírt pályázaton, amely a sportot támogatja, 981 eurot nyert, amelyből sporteszközökkel bővítette a tornatermet felszereltségét. A különböző labdák, tollaslabda- és asztalitenisz ütők elnyerték a diákok tetszését, amelyeket tornaórákon és az iskolán kívüli tevékenységekhez is használhatnak. Az önfeledt játék során a gyerekek feltöltődhetnek. A mozgáskultúra, az erőnlét, a kondíció fejlesztése valamint az egészséges életmódra való nevelés fontos feladatunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCxxEY

         

        ŐSZI KIÁLLÍTÁS

        „Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket

        üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd

        szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,

        megannyi dús, tündöklő ékszerét.

        Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,

        és elgurul, akár a brilliáns.

        A pompa ez, részvéttelen, derült,

        magába-forduló tökéletesség.“

        (Kosztolányi Dezső)

        Minden ősszel megrendezzük kiállításunkat az őszi termésekből.

        A színkavalkád szemet gyönyörködtető. Játszunk a formákkal, az anyaggal, a színekkel. Az egyes osztályok különböző alapanyagokat használnak fel technika, rajz és munkára nevelés órákon. De a téma a szülők fantáziáját is megmozgatja, diákjaink otthon készült díszeket is hoznak. Kreatív megoldásaikkal igazi őszi hangulatot varázsoltunk a folyosóra.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCxDEG

         

        OKTÓBER 6. PERBETÉN

        Hivatkozás: https://ma7.sk/aktualis/gubik-laszlo-nincs-vesztes-ugy-megeri-kuzdeni-a-szabadsagert-videokkal

         

         

        AZ ÚJ TORNATEREMBEN

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwTUk

         

         

        OLVASNI JÓ!

        Ebben az évben is folytatjuk a napközis csoportok körében nagy sikert aratott programunkat. Már otthonosan mozgunk a könyvek között és ez alkalommal szívesen fogadtuk a néptáncosok meghívását egy kis közös táncra.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwMwC

         

        OKTÓBER 6.

        Október 6-án ünnepi műsor keretében emlékeztünk meg a 13 aradi vértanú kivégzéséről. A 8. és 9. osztályos tanulók szavalatokkal és rövid történelmi visszaemlékezésekkel idézték fel a hősök emlékét. Végezetül az egész iskola közösen énekelte el nemzeti imánkat, a magyar Himnuszt.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwQ4y

         

         

        ÓVODÁNK HÍREI, FÉNYKÉPEI HONLAPUNKON

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwwx2

         

        KINCSKERESÉS A NAPKÖZIBEN

        Ha rossz az idő, játszunk az osztályban! A matematikai feladatokkal tarkított csoportos foglalkozás elsősorban a szociális kompetenciák erösítését segítette. Fontos volt az egymásra figyelés, az együttműködés, a segítségnyújtás a csapatok tagjai között. Az elrejtett kincsesládában egy kis finomság várta a gyerekeket.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwwjX

         

         

        EURÓPAI NYELVEK VILÁGNAPJA - SZEPTEMBER 26.

        Közösen készítették a napközi csoportjai a tematikus foglalkozás projektjét. Képzeletben körbeutaztuk Európát, és az átélt élmények egy kartonpapírból készült bőröndbe kerültek. A lufiból készült földgömök és az országok zászlóinak színeire festett rajzok a kisebbek munkái. A foglalkozás célja volt felhívni a gyerekek figyelmét az európai nyelvek tanulásának a fontosságára!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwqKD

         

         

        CSAPATÉPÍTŐ JÁTÉKOK A NAPKÖZIBEN

        Az iskolai klubban is nagy kedvencek a különböző csapatépítő játékok. A tenyérlenyomatokból készült plakát a csoport egységét hivatott jelképezni.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwpYY

         

         

        A MAGYAR NÉPMESE NAPJA

        Benedek Elek születésnapjára emlékezvén meséket mondanak szerte a világban a mai napon. Szeptember 30-án van a magyar népmese napja. Az iskolánkba is ellátogatott iskolánk volt tanulója Pinke Vivien, aki egy érdekes mesét mesélt el az alsós gyerekeknek. Majd iskolánk 2.o. tanulója Zalezák Gréta is elmesèlt egy népmesét. Mindketten résztvevői voltak az Országos Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenynek. Köszönjük szépen az élményt!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCwsAy

         

        OKTATÁSI REFORM - KÉPZÉS PEDAGÓGUSOKNAK

        Szeptember végén, amikor az őszies időjárás teljesen eluralkodik felettünk, a perbetei alapiskola nevelőtestülete, egy újabb képzésen vett részt. Tóth Gábor oktató szárnyai alatt készülünk az oktatási reform gördülékeny bevezetésén, hogy naprakész információkkal és új elképzelésekkel felvértezve vágjunk bele az "ismeretlenbe".

        Köszönet a szakmai tanácsokért az empatikus hozzáállásért!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCvvXi

        MENTORÁLÁS 

        Szeptember 23-án a komáromi RCPU, Mentor Központ 2 szakoktatója Brath Ágnes és Lelkes Ági az intézményünk pedagógusait mentorálták, az iskola értékei és víziója szemszögéből. A pedagógusok együttes erővel építették a jövő iskoláját, amely az új elvárásoknak minél nagyobb mértékben megfelel.

        Köszönjük a figyelmet és a türelmet!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCvwYc

         

        BIELA PASTELKA

        Iskolánk idén is csatlakozik a Biela pastelka (Fehér ceruza) elnevezésű gyűjtéshez, amelyet a szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Szövetsége szervez. A befolyt összeggel azon embereken segítenek, akik baleset vagy betegség következtében elvesztették látásukat.

        A gyűjtés célja olyan tevékenységek támogatása, amelyek segítik a látásukat elvesztett emberek beilleszkedését a társadalomba. Az összegyűlt pénzből a látássérültek számára segédeszközöket vásárolnak, nyári táborokat szerveznek, de vakvezető kutyák kiképzéséhez is hozzájárulnak.

        Adományozási lehetőség iskolánkon és községünkben lesz: 2025. szeptember 19., pénteken. Miinden kisebb és nagyobb adományt szeretettel fogadunk.

        A 9. osztályos lányok segítségével gyűjtöttük az adományokat iskolánkban, az iskolakonyhán, a szlovák alapiskolában, községünk óvodáiban, a községházán, a postán és a helyi gyógyszertárban is. A gyűjtésbe több helyi lakos is bekapcsolódott. Ajándékként a gyerekek fehér színesceruzát kaptak. Minden intézménynek, ahová sikerült ellátogatnunk, köszönjük a kedves fogadtatást és az adományokat. A nap végére 228,35 euró gyűlt össze. Tanulóink kissé elfáradva, de elégedetlen állapították meg, hogy segíteni nagyon jó érzés. Bizonyosan azok a gyerekek és felnőttek is így érzik, akik adakoztak. Napunkról beszéljenek a fotók. Köszönjük!

         

         

        MENETGYAKORLAT

        A felső tagozatosok menetgyakorlat keretein belül ismerkedtek a természettel. A Pónászán jártunk. Láttunk nyuszit, őzet, de a lábnyomok arról árulkodnak, hogy fácán és vaddisznó is járt erre. Megtaláltuk a föld mélyéből feltörő ártézi víz kútját, ahol folyamatosan folyik a víz. Jól elfáradtunk, ma éjjel úgy fogunk aludni, mint a bunda.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCtmiE

         

        MÚZEUMBAN JÁRTUNK

        A harmadik és a negyedik osztályosok ma múzeumlátogatáson vettek részt Jakab Kati tanító néni vezetésével. Rögtön az elején a tanító néni rengeteg érdekességet mesélt és mutatott nekünk. Megismerkedtünk a lenvászon készítésével, megismertük a korabeli öltözködést. Régi eszközöket foghattak meg diákjaink. A tartalmas ismertető után egy feladatlapot kaptak diákjaink, amit ki kellett tölteniük. Mielőtt visszaindultunk volna, integettünk János bácsinak, a múzeum őrének, ... János bácsi nem integetett vissza...

        Visszatérve az iskolába még két feladat várt ránk: korsót kellett kidíszíteni (persze csak papíron nyomtatott korsót), kifesteni, majd a tanultak alapján korabeli viseleteket kellett kiszínezni.

        Köszönjük Kati néninek az érdekes délelőttöt! Ha tehetjük, visszatérünk még ...

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCtq58

         

        EGÉSZSÉG ÉS SPORTNAP

        Szeptember 5-én az elsős és másodikos tanulók egészség és sportnapot tartottak. A szülők rengeteg egészséges gyümölcsöt és zöldséget küldtek, a gyerekek nagy örömére. Andrea tanító nénivel egy közös reggeli torna után elmondtuk, hogy milyen ételek károsak és egészségesek az emberi szervezetre. Megnéztünk egy mesét is,ami a vitaminok hatásáról szólt,majd játszottunk az interaktív táblán,ahol az ismereteinket meg is mutattuk. A bőséges tízórai elfogyasztása után megpihenve készültek boci fejek és színeztünk papírból készült befőttes üvegeket. Az udvaron ezután ügyességi játékokat játszottunk két csapatban, ahol a gyerekek kellemesen elfáradtak.

        "Minden nap egy alma az orvost távol tartja."

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCtmfi

         

        ÜNNEPÉLYES TANÉVNYITÓ

        Szeptember 1-jén Perbetén is megnyitotta kapuját az iskola. A tantermek megteltek gyerekzsivajjal. A tanévnyitó ünnepségre az iskola udvarán került sor. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Zsitva Norbert polgármester úr, Erdélyi Adél református lelkipásztor, Erdélyi Zoltán református lelkipásztor, valamint Korbel Erika, a szülői szövetség vezetőségi tagja. Az ünnepséget Szabó Lilla, 8. osztályos tanuló szavalata nyitotta meg. Őt követően Zsitva Norbert polgármester úr, majd Erdélyi Zoltán tiszteletes úr szólt a pedagógusokhoz és a diákokhoz. Becse Norbert, iskolánk igazgatója megtartotta ünnepi tanévnyitó beszédét, és megnyitotta a 2025/26-os tanévet. Hagyományainkhoz híven Záležák Gréta a másodikosok nevében üdvözölte az elsősöket egy verssel. Az elsősök pedig egy rövid műsor keretén belül mutatkoztak be. A kilencedikesek átadták a Rákóczi Szövetség, valamint a szülői szövetség ajándékát kis elsőseinknek, amely iskolatáska, névvel ellátott tornazsák és sültössapka volt. Az iskolacsengő mától minden diákot iskolába hívogat

        Sok sikert kívánunk mindenkinek az elkövetkezendő tanévben!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCsHaM

         

        Táncosaink a XIX. Szent László Néptánctáborban Szilágybagoson

        Az idei évben augusztus 3.és 10. között új helyszínen került megrendezésre a XIX. Szent László Néptánctábor, ahol a Napraforgó Néptáncegyüttes tagjai is részt vettek. A helyszín az erdélyi, Perbetétől mintegy félezer kilométerre lévő, Szilágybagos volt. A helyi Dörömbölő Néptánccsoport és a szervezők lelkes csapata nagy szeretettel fogadtak bennünket. A néptánctábor egyebek mellett lehetőséget adott arra, hogy új táncokat tanuljunk, és csiszoljuk tudásunkat elismert táncosok és koreográfusok segítségével, valamint, hogy új barátokat szerezzünk, és egy csodálatos közösségben töltsünk el egy egész hetet. Az idei táborba a Csallóközből, Vág-Garam közéből, Bodrogközből, valamint vendéglátóként a hazai Szilágyságból érkeztek néptáncos gyerekek. Ebben az évben a vajdaszentiványi és a visai táncok kerültek a középpontba. A vajdaszentiványi táncokat Farkas Gábor és Csoszor-Szendrői Réka, a visait Palenik József, Balogh Tímea és Palenik Vendel tanították. A délelőtti és a délutáni, sokszor kimerítő, próbákon tanultakat még az esti táncházban tovább csiszolhattuk, de a táncház inkább már a többi, a csallóközi, felcsíki, moldvai táncokról szólt. A tánctanulás mellett több más is gazdagította a tábor programját: bebarangoltuk a környéket és a falu társközségét Szilágyborzást, megmásztuk a szilágybagosi Kukukk-dombot, fürödtünk a helyi termálfürdőben. Volt szabadtéri táncház, meseszínház, a szilágybagosi színjátszók Ördögcsapda c. előadása, valamint vetélkedők és kvízek. Ne feledkezzünk meg a test táplálásáról sem, a szilágybagosi asszonyok sok remek étellel és finomsággal látták el a táborlakókat. Szombaton este színpadra kerültek a héten megalkotott és megtanult koreográfiák, és az esti gálán bemutattuk a táborban tanult táncokat, amelyet a szépszámú nézősereg nagy ovációval fogadott.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCsNbR

        Köszönjük a tánctanárainknak, a zenészeknek, a szervezőknek és segítőknek a fantasztikus, élményekben gazdag hetet. Reméljük, jövőre találkozunk!

         

        TANESZKÖZÖK LISTÁJA A 2025/2026-OS TANÉVRE

        Taneszkozok_listaja.pdf

         

        NAPKÖZIS TÁBOR

        1. nap:

        A napközis tábor ma reggel megkezdődött. A gyerekek izgatottan érkeztek meg, majd együtt átsètáltunk az iskolába,ahol Sárika tanító nèni üdvözölt bennünket és élményekben gazdag hetet kívánt nekünk. Tèmánknak Jókai Mór írót választottuk,akinek idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. Anita és Vivien tanító nénik egy az író életéről szóló érdekes összefoglalóval indították a délelőttöt, majd ezekből az interaktív tábla segítségével egy csoportos kvízben mérettettèk meg a gyerekek a megszerzett ismereteket. Ádám és Lia kedves visszatérő táborozókkal és Szandi nénivel egy régi stílusú könyvjelzőt készítettünk, hogy a nyáron se feledkezzünk meg a könyvolvasás fontosságáról. A finom ebédet követően "mozi délutánt" rendeztünk az iskola folyosóján, ahol a Szaffi című mesét néztük meg kényelmesen egy kis popcornt ropogtatva. A pihenés után a tornateremben és az udvaron folytatódott a játék.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCjZpi

         

        2. nap:

        Táborunk második napján a gyerekek érkezésük után birtokba vették az ugrálóvárat és a trambulint. Jólesett a reggeli mozgás és ugrálás a gyerekeknek mielőtt az idő újra felmelegedett. Zsuzsi néni az iskola folyosóján mesélte el Jókai Mór klasszikusát Az arany ember történetét. E történet kapcsán egy memória játékot elevenített meg a gyerekeknek, a pexesot. Csoportokban versenyeztek. Az a csapat nyert,aki az összes párt megtalálta, majd időrendbe állította a történet alapján. Az elsősök ugyanezt a történetet a Bee-Bot segítségével tették érdekesebbé. A finom tízórai után a gyerekek az udvaron egy izgalmas kincskeresésre indultak. Egy útmutató verset olvasva jutottak el a kincshez. A nagy melegben az udvaron vízi csata kerekedett, senki sem maradhatott ki a mókából. Miután megszáradtunk és megebèdeltünk Ádám és Lia a tornateremben egy akadálypályát állítottak össze. A gyerekek két csapatban versenyezhettek egymással. Izgatottan várjuk a következő napot is.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCkwD9

         

        3. nap:

        8:00-kor a kisbusz tele lelkes gyerekekkel elindult Kabátfalu felé a Holdas lovardába, ahol már vártak bennünket. Kirándulásunk történelmi órával kezdődött. A gyerekek különböző a hunok által használt fegyvereket láthatták , valamint a lovasok milyen nyerget tettek a lovakra. Az érdekes történelem óra után lovagolhattak és a kis pónit simogathatták. Ernő és Endre bácsik az íjászat alapjait mutatták be. Megnézhettük a farmon élő állatokat is. Volt kacsa, tyúk, páva, nyúl, láma,teve és póni is. Kipróbálták a gyerekek a csúszdát, pihentek a magas faházakban. Ebédre kemencés lángost ettünk,ami nagyon ízletes volt mindenkinek. Még egy kis pihenés, körmönfonás és szabad játék következett . Elfáradva indultunk haza.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCkwHN

         

        4. nap:

        Ma reggel is a kisbusz az iskola előtt várta a gyerekeket, ezúttal Komáromba az OLYMP Centerbe mentünk. Az ugri park a gyerekek kedvence,ahogy megérkeztünk már el is bújtak a puha labdák, útvesztő mászókák között, csak a kacagásukat lehetett hallani. A mai napon csatlakozott hozzánk két gyermek,akik angolul és szlovákul beszélnek. Általuk lehetőség nyílt idegen nyelven is beszélgetni a gyerekeknek. A közös játék összehozta őket. Ebéd után a nagy melegben felfrissült minden táborozó a medencében,majd egy hűsítő fagylalt is következett. Uzsonnára frissen sült kalácsot kaptunk, köszönjük szépen Jakab Katalin tanító néninek, mindenkinek nagyon ízlett. Ismét egy izgalmas napot tudunk magunk mögött.

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCkwM5

         

        5. nap:

        Elérkezett táborunk utolsó napja. Délelőtt egy összefoglalót tartottunk, ahol felelevenítettük mit tudtunk meg Jókai Mór életéről. Készítettünk egy plakátot, amire fát festettünk. Leveleinek kezünk lenyomatát gondoltuk és köré gyűjtöttünk minden tudnivalót Jókai életéről. A tornateremben Ádám bíróként csapatokat alkotott és elkezdődött a nagy focimeccs. Az izgalmas játék végeztével nem maradhatott el a "Tűz, víz, levegő" sem, hiszen ez mindenki kedvence. Az iskola folyosóján egy emléklappal zártuk az idei táborunkat. Délután még gyöngyfűzés, szabadban való játék és az uzsonna várta a táborozókat. Élményekben gazdag nyarat kívánunk mindenkinek. Szeptemberben találkozunk!

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCkwNw

         

         

        MADE IN HUNGÁRIA A PERBETEI FALUNAPOKON

        Hivatkozás: https://flic.kr/s/aHBqjCkwuX

         

         

         

    • BejelentkezéS

    • Csengetés

      Vasárnap 2025.12.28.

    •   Csengetési rend                  

       

      óra     szünet
      1. óra    8:00  8:45 5 perc
      2. óra  8:50  9:35 10 perc (tízórai)  
      3. óra  9:45 10:30 15 perc
      4. óra 10:45 11:30 5 perc
      5. óra 11:35 12:20 5 perc
      6. óra 12:25 13:10 30 perc (ebéd)
      7. óra 13:40 14:25 5 perc
      8. óra 14:30 15:15 5 perc
      9. óra 15:20 16:05  
      • Sikeres pályázataink

      •